When I felt down upon myself, when there was no way out of the murky mass of woe. Or when it was just a rainy day. When things didn't work out as I'd like them to work. So, when I'm depressed enough, it just happens: a familiar tune, a melody that I've been listening to for almost two decades, happens to show me something new.
The world out there stops to look so fucking grim. The rain suddenly changes from showering sadness to an eery curtain. I don't want to hide from it anymore, but rush through to see what is behind. I hit the wall earlier so what would scare me?
These tunes and the smell of change in the air of Trabzon confirmed again the only truth I encounter in my life, over and over:
No matter how hard you try, study, work, to earn a better position, money, wife, family, stature, knowledge, etc. it's all in vain. People, in a long shot, won't give a shit about you. All your greatest accomplishments will fade, because they are typical, thousands and thousands want it as well. Your footstep is small and remains unnoticed as long as you are tracing the people in front of you. But eventhough your footstep can't be bigger, paving the new track makes it unique, but most importantly: eternal.
How many human beings born and die with following schemes and patterns, designed by society and the painful memory of history. And how few is the number of those who are breaking through. Who refuse to follow. Now,... this is the only thing we should live for. Give the world something that nobody can repeat. Give the example for the next generations by not following the examples...
And the curtain obediently stretches wide, as we pass through. That's why I love rain; that's why I love writing; and that's why I love this life.
Parainesis fiamhoz
VálaszTörlésSzerintem meg éppen az a szép, hogy ugyan azt akarod, mint mindenki más, de ha ezt nyitottan és lelkesen teszed, akkor olyan, mintha veled történne meg legelőször.
Az igaz, hogy az ember addig él, amíg gondolnak rá. De attól nem lesz több és jobb, hogy tovább és többen gondolnak rá, miután meghalt. Örülj annak ha írsz - de ne azért írjál, hogy híres légy, hanem saját örömödre. Persze lehet, hogy ez csak egy középszerű ember önmagyarázata annak céljából, hogy ne érezze magát kicsinek legalább. És az is lehet, hogy 23 évesen így kell gondolkodni. De ha görcsösen ragaszkodsz ahhoz, hogy híres légy - akár abból az okból is, hogy valami szépet és jót adj a világnak és az embereknek -, boldogtalan és elégedetlen leszel, ha csak a rokonaidnak és a barátaidnak tetszik, amit csinálsz.
Remélem megbocsátod, hogy mindezt nem angolul írtam - még félreértetted volna. Bár lehet, hogy így is az lesz :-)
felreertesz. nem a hirnev a fontos;hanem az hogy maradandot alkossunk..szerintem.
Törlésegy kicsit sem értettelek félre. A maradandó alkotása együtt jár a hírnévvel. Nem a celebséggel:-)
VálaszTörlés